Karinthy Frigyes - A szerzőről

(teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító. Karinthy Frigyes 1898 és 1900 között kezdett írni: színműveket, kalandos történeteket, verses meséket írt; emellett naplót vezetett. Tizenöt éves volt, amikor a Magyar Képes Világ folytatásokban közölte a Nászutazás a Föld középpontján keresztül című regényét. Karinthy maga mondta, hogy minden műfajban alkotott maradandót. Az olvasóközönség többnyire irodalmi karikatúráit ismeri, az "Így írtok ti"-t, valamint a kisdiák életéből megírt képeket tartalmazó "Tanár úr kérem"-et. De Karinthy életműve ennél jóval tartalmasabb és sokrétűbb. Fiatal korától kezdve vonzódott a tudományokhoz, a magyarok közül elsőként ült repülőre Wittman Viktor pilóta mellett, majd annak szerencsétlenségből bekövetkezett halála után megírta Wittman életrajzát.

Művei

Együgyü lexikon

Szerző: Karinthy Frigyes
Felolvassa Gáspár Enikő
Hossz: 1 óra 59 perc • Humor
© TheVoicean.com (2014-09-18)

Tanár Úr Kérem

Szerző: Karinthy Frigyes
Felolvassa Lőrincz Attila Sándor
Hossz: 1 óra 46 perc • Humor
© TheVoicean.com (2014-10-17)

Utazás a koponyám körül

Szerző: Karinthy Frigyes
Felolvassa Szkárosi Márk
Hossz: 6 óra 46 perc • Ajánlott
© TheVoicean.com (2015-03-15)

Találkozás egy fiatalemberrel

Szerző: Karinthy Frigyes
Felolvassa Imre István
Hossz: 1 óra 46 perc • Novella
© TheVoicean.com (2015-09-10)

TheVoicean.com
Vedd vissza a könyveidet!

SimplePay Vásárlói tájékoztató