Conan Doyle - A szerzőről

Sir Arthur Ignatius Conan Doyle (Edinburgh, 1859. május 22. – Crowborough, 1930. július 7.) skót író, aki leginkább Sherlock Holmesról szóló detektívregényei (amelyek jelentős újításnak számítottak a krimi történelmében), valamint Challenger professzor kalandjai miatt ismert. Termékeny író volt, akinek egyéb művei közt találhatunk sci-fi történeteket, úgymint a számtalan filmfeldolgozást megért "Az elveszett világ", történelmi regényeket, drámákat, regényes történeteket, lírát és prózát. A Conan név eredetileg harmadik keresztneve volt, de idős korában már vezetékneve részeként használta. A századfordulón, a dél-afrikai búr háborút követően, aminek következtében a világ elutasítóan viszonyult az Egyesült Királyság magatartásához, Doyle írt egy röpiratot The War in South Africa: Its Cause and Conduct (a dél-afrikai háború: oka és lefolyása) címmel, amivel igazolta Nagy-Britannia szerepét a búr háborúban, s amit több nyelvre is lefordítottak. Doyle úgy hitte, ennek a röpiratnak köszönhető, hogy 1902-ben lovaggá ütötték, majd Surrey főhadnagy-helyettesévé nevezték ki. A témáról 1900-ban hosszabb könyvet is írt, The Great Boer War (a nagy búr háború) címmel. A huszadik század első éveiben Sir Arthur kétszer is jelöltette magát a parlamentbe, mint „Liberal Unionist”, először Edinburgh-ban, majd Border Burghs-ben. Bár számos szavazatot kapott, nem választották meg. Sir Arthur Conan Doyle 1930-ban, életének 71. évében halt meg, szívrohamban. A New Forestben található minsteadi temetőben temették el, az angliai Hampshire-ben. Szobrot emeltek róla Crowborough-ban – ahol 23 évig élt –, valamint Edinburgh-ban is, közel a szülőházához.

Művei

Sherlock Holmes kalandjai

Szerző: Conan Doyle
Felolvassa Lukács Klára
Hossz: 10 óra 58 perc • Krimi
© TheVoicean.com (2015-03-15)

TheVoicean.com
Vedd vissza a könyveidet!

SimplePay Vásárlói tájékoztató